Hegedűs Béla Honlapja

A Mindenki Költőjét Nagykőrös is magáénak vallja

Mai rohanó világunkban szokatlan művel jelentkezik a négy kötetes Hegedűs Béla költő, amikor átnyújtja eddigi jobbára rövid lélegzetvételű versei után az olvasóknak a "Jelky András a vándor, magyar vándor" című komoly, nagy terjedelmű elbeszélő költeményének első kötetét.

Eddig két városhoz kötődött Hegedűs Béla: Kecskeméthez és Nagykőröshöz. Kecskeméthez, ahol született és eddigi életét leélte, és Nagykőröshöz, ahova ősei és egy bizonyos életszakasza kötik. Ez a kötet azonban azt bizonyítja, hogy egy harmadik város is jelentős szerepet játszik immár életében: Baja, ahonnan elindult Jelky András kalandos életútja. Azonban engedtessék meg nekem, mint tősgyökeres nagykőrösinek, hogy a három város közül úgy érezzem, Hegedűs Béla költővé válásában Nagykőrösnek kiemelkedő szerepe volt, hiszen az Arany János Múzeum kertjének kőrisfái alatt születtek első versei, az egyik Nagykőrösön töltött nyári vakációjában itt írta harmadik verseskötetét, és itt vetette papírra Jelky András történetének bizonyos részeit is.

Hegedűs Béla szinte hazajár a nagykőrösi Arany János Múzeumba, kedves ismerősei Arany János emléktárgyai, kézzel írott versei, szívesen böngészgeti a nagy költő által javított dolgozatokat, nézegeti a balladái nyomán készített illusztrációkat. Talán tudat alatt Fadrusz János hibátlan Toldi szobra fordította figyelmét Jelky Andrásra, aki ugyanúgy keresi valahol az elérhetetlennek tűnő boldogságot, mint a 14. században élt hős vitéz. Más-más okból hagyják el ugyan biztos családi fészküket, de mindkettőjüket valamilyen nemes vágy vezérli. Egyiküket a vitézzé válás, másikukat a megismerés, a felfedezés vágya... Ludas Matyinak, János vitéznek, Toldinak, a magyar irodalom nagy elbeszélő költeményeinek főhősei mindig kisebb-nagyobb kalandok sorozatán végighaladva, az akadályokat legyőzve találják meg boldogságukat. Jelky András hihetetlennek tűnő valóságos kalandjai is ebbe a vonulatba illenek. Révbe jut-e Jelky András vagy csak esetleges kalandok sodorják a nagyvilágban? Megtalálja-e a boldogságát vagy már maga a boldogság keresése is örömmel tölti el? Ezekre a kérdésekre talál választ, aki még szeret olvasni, aki nem a "Száz híres regény"-ből vagy más, néhány oldalas tartalmi kivonatból kívánja megismerni a magyar irodalmat, hanem van ideje végigolvasni Jelky András kalandos életútját, elidőzni tájakon, helyszíneken, beleképzelni magát a nagy vándor gondolatvilágába, megismerni az akkor élő magyar embereket és a világ más tájain élőket...

Jelky András hírét adta a magyaroknak a nagyvilágban. Hegedűs Béla visszahozza őt nekünk, hogy megismerjük, megszeressük, hogy általa is közelebb kerüljünk történelmünkhöz, a magyar történelemhez, amely erényeivel és hibáival, hősei életének fellángolásával és buktatóival együtt a miénk. Hegedűs Béla - akit az olvasók Mindenki Költőjének becéznek -, négy verseskötet után nyújtja át nekünk ezt a nagy lélegzetvételű művet. Kívánjuk, hogy legyen ereje a történet befejezéséhez is, hogy megtudjuk, mi végre volt a világon Jelky András.

Szigeti Márta,
újságíró, ny. főiskolai tanár