Hegedűs Béla Honlapja

Egy kényszerű kalandor szerepében
azaz Jelky, a Hegedűs

Hegedűs Béla műszaki ember, azaz idegeiben-izmaiban ott rezeg a művész pontosságafontossága, feszesen ügyelő figyelme, óvó-ellenőrző óvatossága, reflexív kritikussága. Jelen Jelky-művében részleteiben dolgozta fel az ismert vándorhős életútját, szembeúszva bármiféle koráramlatokkal, talán a posztmodernt kivéve. Rohanó-robogó korunkban ki vállalná a lelassított ütemű ábrázolás unalom-kockázatát? Csakis valami textus-textúra-aktor, aki is fütyül a kor-áramlatokra, s úri tetszését követi. Pergő filmek milliárdjai idején ki az az elszánt, aki végigkísér egy idejétmúlt hőst mára már nem is oly vérforraló életveszedelmeiben? Vetélkedhet a leírás vajon a terror-horror közvetlen képi sokkjaival? Úgy tűnik nem - és mégis untalan visszatérünk elmondhatatlan-kimondhatatlan történéseink fel-idézéséhez, vissza-igézéséhez. Valójában csak az létezik számunkra, ami nyelvileg rögzül, nyelvileg pezsdül, nyelvileg él. Mikéntha H. B. előző életeiből tengerész-múltat örökölt volna, oly láttató erővel kelti fel bennünk a hajózás leleteit-zajait:

    Éjfél is elmúlhatott, mikor sűrű, szapora talpcsattogások zajára riadtak.
    A csörlő kerepelni kezdett, a lánc csomó sebességgel csikorgott, kattogott,
    a vasmacska három karma felengedett és helyére mozdulatlanul befeküdt.
    Megengedtek a hengeresre vésett kőgombákra kötött tengerész hurkok is,
    majd erős karmozdulatokkal kígyóként a padlózatra gyűrűkbe csavarodtak.

Tetszenek ízlelni teszem azt az utolsó két sor szakszerű kibontását, expresszív-deszkriptív megjelenülését? Vagy vegyük az elemózsia helyhez-kötött megdicsőülésének időtlen lassúságát. Mi a gyorsaságot is csak lassan ízlelhetjük: fokról-fokra, ahogy a nyárfa háncsához simul a hát, fakadnak az ajkon a falatok:

    Gondolatait így szőtte és közben megállt egy sudár nyár tövében,
    Hátáról gyorsan lekerült a poros, kitömött, még alig fogyó zsákja:
    sebtében előkerülve a hazai: bor, sült, fehércipó elemózsiája.
    Hátát megvetette a törzsnek száraz foszladozó, rojtoződó háncsán,
    a katonás falatok ott pörögtek éhséget csillapítva őrlő száján.

És szinte észlelem, ahogy félévszázada a kis H. B. belemered Talfáján a gémeskút mélyeibe, s a múltak kútjából felmeríti madarak emlékképét és egek hűsítő karaját.

    Csobbant a víznek csillogó, feszített, tükröző palástja,
    ahogyan érte a vödörnek abroncsba mohásodó faháta.
    Tán szárnyakat kapott és vízimadárként vergődött a mélyben,
    hogy a megrekedt égbolt foltjain a széppel beérje,
    így harapott vizéből egy negyed akó hűsítő tiszta karajt.

Petőfi pusztájának révült mása jelenül, olyan finom jelzős szerkezetekkel sűrítve, melyek mutatják a szerző szerves valóságba-ágyazottságát: "feszített-tükröző palást", abroncsba mohásodó fahát", "negyed akó hűsítő tiszta karaj". Egyébként is Béla a horgászvizek őszi vándora - bensőségesen kötődik folyóhoz-tóhoz, így eleve nem idegen számára Jelky számos menekülése:

    Ki lett emelve újból és újból hűsítő kristálytiszta vize,
    az egy rönkből kivésett vályúba úgy zúdult bele,
    Az éjszaka, hogy kitikkadt összehúzódó repedésein,
    gyéren még szökni próbált, de dagadásával rést lezárt.
    Csorgásban sovány sárlatyakok nagy tócsákra híztak.

Bizony, profi irodalmárok irigyelhetnék az utolsó sor Tóth Árpád-osan sűrűszövésű nyelvi bravúrját. De előtte is a "dagadásával rést lezáró" éjszaka furmányosan rejtett felemelő-megszüntetését. A történések sora magáért beszél, még ha ismerjük, akkor is izgalmas, de a részletek, a részletek, a kicsiségek:

    Tükrös csizmája szinte porába se süpped,
    pedig felszíne oly rétegesen puha és száraz.
    Talpa alatt zizegőn nyomába vissza se omlik.

Varga ítélete lábbeli-szemléltén aligha derengőbb, s a lépések antik ütemére (Odüsszeusz!) omlik-nemomlik a por. ( tátititátititá/ titátitátititáti) A Hegedűs-leírás láttató-hallható-követhető, s egy bizonyos ponton elrugaszkodva a közönséges mindennapiságtól ünnepélyes karaktert ölt. Kövessük az alábbi sorokban a nagyívű panorámából délibábos delejességgel monumentalizálódó almásderesek festői megnyúlását:

    Távoli hófedte hegycsúcsok pompázatosan csillámlottak,
    az alacsonyan úszó gomolyfelhők éleiken fennakadtak,
    majd lassan lefelé torlódó hömpölygéssel alábbhagytak.
    Az almásderesek a sivár tájon nógatás nélkül ballagtak,
    a meredek emelkedőnek menve erőlködve megnyúltak.

Hegedűs Bélát eddigi kötetei alapján is "mindenki költőjeként" ismerték olvasói. Jelen epikus műve méginkább célozza az általános érvényűségét. Csak jó hosszú, lámpafényes esték, jó öblös kemencék s kemencepadkák, időmilliomos téli elmélkedők, régmúltért lelkesedő időutazók kerestetnek hozzá. Ám már a gyors átlapozónak is tömör gyönyörűséget nyújt az illusztrátor nagy mester, Bodri Ferenc számos konzseniális életképe! Gratulálunk!

Dr. Turai G. Kamil,
docens, esztéta