Hegedűs Béla Honlapja

Előszó

HEGEDŰS BÉLA BELSÔ HEGEI

Keserves sors bezárt ajakkal élni. Isteni ajándék ráébredni az ének ízére. Énjeit szabadítja fel, aki dalra fakad. Embermilliók krákognak, harákolnak berozsdásodott torokkal, elrabszolgásodott hangszalagokkal. A dal maga a szabadság: kósza képeket, ritka és rikító rímeket vet fel isteni önkénye szerint. Csakis a szóló belsô szabályrendszere szab formát a parttalan áradásnak. Úgy érzem, Hegedűs Bélából mint béna nyelvű némából láváztak fel az élet igéi. Ahogy a költészet megigézte, eszében sincs prózára fogni ihlete lendületét. Ír és ír, hömpölyögnek lelkébôl a megrendültség és az édesség szólamai. Sodor magával mint az áradat aranycserepet és korhadó gallyat vegyesen. Teljesen értelmetlen lenne beleválogatni megindító önfeltárulásába. A hegycsúcsok a hozzájuk vezetô gyötrelmek nélkül merô fotólátványosságok. Aki áttöri magát enyhületek és kitörések dzsungelein, idôrôl idôre talál holmi grandiozitást. Ahol a vers véresen komollyá mélyül, ahol a horizontok meghasadnak egyszercsak. Ki-ki keresse ki magának ezeket a helyeket. Én ezennel nem mazsolázok. Mindenesetre, ami rokonszenves és rokontalan sajátsága Hegedűs Bélának: a természettudományosan képzett, megfontolt tanárember érett aprólékossága, figyelmének pontossága. Nem teszi túl magát elôdei eredményein. Az ég zsilipjein innen marad. Ámde éppen az izgalmas poézisében, hogyan-hogyan rebben meg ennek az Ady-szemhéjú kortárs küzdônek a léthite, egyén-egyensúlya. Szebbek vagyunk, bizony, kudarcainkban, mint hazug és orcátlan sikereinkben. Engem erre tanított ez az örvénylô-hánytorgó könyv.

Kecskemét, 2000. október 26.
Dr. Turai G. Kamil



2. kötet

Versek

Cikkek