Hegedűs Béla Honlapja

A messzeség nem otthonod



Mindig emlékezz e honra,
melyet elhagytál -
könnyen meginogva.
Ha hallod nevét e népnek,
kihúzd magad büszkén.


Villogjon szemed, mint vadnak,
mely dühös, ha bántják
és védd bölcsôd talaját,
melyben Te is virágot bontottál.


Az édes otthon bódító illatát
úgysem érzed máshol,
szíved mélyén, mely még megmaradt
zárd jól.


Boldog gyermeki kacagásod
itt maradt
és melegben röpteti a táj,
de a felnôtt éveid betegen fáj
ott jégbe ássa, konzerválja hidegen
az ismeretlen nyár.


A nyelv nehéz, de feledni könnyű
ha idegen tapossa,
szép zenéjét rútul koptatja.


Új kottákat épít helyébe,
a régit játszani nehéz sebtében.
Mikor a sötét lebeg szobádban
fejed hajtod párnádra,
hosszan visszanézel
a hamvas bércek felett
HAZÁDRA.


Tudod, hogy a messzeség
nem otthonod
csak fekhelyed,
melyre majd lehajtod
bánatos, hervadt fejed.


Az éj hosszú fátyla
homályosan takarja
a messzeség határát
és benne valakinek
édes, elhagyott családját.


Hegyorma most visszazeng
anyácskádat látta lent,
lent a völgyben, zöld mezôben,
arannyal fűzött fekete keszkenôben.


Jóanyádnak látóképe
forró könnyben fürdik,
emlékeid árhullámát
magasabbra űzik.


Reggel, mikor ásítozik a hajnal
még álmaid szövöd
és hajt ösztönöd,
hogy anyádtól elköszönj.


Gondolatod, ha vándorútra kél
és hosszan barangol a sziklák között,
hogy rátaláljon e drága zöldre
és az elvetett emlékek emlékére.


E kis ország,
melynek kárpátgyűrűjét cserélted el,
mely értékesebb mindennél
tudd, hogy nélküled is él.


Eldobtad magadtól,
mint holmi vackot,
uralkodott rajtad erôs dacod,
melynek gyenge voltál parancsolni.
Majd, ha fejed felett
repülni látod
a múlt emlékeit
és csalogatod magad köré
a sárguló képeket,
szemed sós könnyei
mossa vétkedet -
mossa vétkedet.



1. kötet

Versek

Cikkek