Hegedűs Béla Honlapja

Szívhez szóló versek

Ezért szerencsés, ha költő és versmondó egymásra találnak. Ilyen szerencsés egymásra találásnak lehetünk tanúi a városunkban gyakran tartózkodó költő. Hegedűs Béla és Tóth Ferenc amatőr szavaló-művész esetéhen. Feri bácsi szívébe zárta Hegedűs Béla verseit. Szívesen szavalja bárhol, ahol lehetősége nyílik rá.

Hogyan ismerkedett meg Hegedűs Bélával? - kérdeztem tőle nemrégen.

- Hegedűs Bélának a verseit hamarabb ismertem, mint magát a költőt. Tulajdonkeppen először a fiam találkozott még vele 1999 nyarán a Cifrakertben rendezett kiállításon, ahol Hegedűs Béla a Hervadók című első verseskötetét dedikálta. A fiam mondta neki. hogy én szeretem a verseket és szívesen szavalok is, akkor küldött nekem egy dedikált példányt, amiből én azonnal megszerettem a verseit, ki is választottam közülük jó néhányat, hogy megtanuljam. Második alkalommal már én vásároltam a második kötetéből, és személyesen mondtam el neki, hogy mennyire szeretem a verseit, és hányat szavaltam már közülük.

- A következő találkozásunk Kecskeméten volt, ugyanis az unokám abba az iskolába jár, ahol ő tanít, és mi a feleségemmel rendszeresen elmegyünk az évnyitóra, évzáróra. Ezeken az ünnepélveken mindig feltűnt nekem, hogy amikor megjelenik, a tanítványai azonnal körülveszik, mint egy édesapát, és olyanná válnak, mint egy nagy család. Ebből megállapítottam, hogy csodálatos tanár lehet. Emberségből bizonyára naponta jelesre vizsgázik! Találkoztam vele azután az édesanyám 100. születésnapjára rendezett kis ünnepségen is. Ott azért volt jelen, mert elszavalták az egyik versét. Tehát a mi első találkozásaink igazából akaratlanul történtek, de megállapítottam, hogy kapcsolatot kell vele teremlenem, mert ő az az ember, aki olyan verseket ír, amelyeket mindenki megért.

Mit szeret legjobban a verseiben?

- Azt, hogy a természetről szólnak, de a természetet érdekes módon összeköti a saját életével, és tulajdonképpen azt mondja el bennük. És ami különösen tetszik, hogy nem sír, nem panaszkodik. Olyan ő, mint a tengerpart, amely ugyanúgy viseli a tenger nyugodt áramlását, mint a viharokat. Azért mondja el az életét, hogy mások is okuljanak, tapasztalatokat szerezzenek belőle. Mindent szépen helyre tesz és megmagyaráz a versein keresztül. Ezért szerettem bele Hegedűs Béla költészetébe.

Van-e kedvenc verse tőle?

- Igen, több is. Az első kötetéből nagyon szeretem A messzeség nem otthonod címűt. Ez a vers egyaránt szól azoknak, akik elmentek, és már a távolban hallják az otthon üzenetét, és azoknak, akik menni készülnek, és még itt hallgatják az otthon szavát. Szívhez szóló költemény, elgondolkodásra késztet, mert valóban a messzeség sohasem válhat igazán otthonunkká, hiába megy el valaki könnyedén, meggondolatlanul. A második kötetéből pedig a címadó vers - Megkövesedett szerelem - számomra a legkedvesebb, amelyben leírja, hogy az élet társ nélkül olyan, mint egy dűlő szikla az éjszakában, amelyet egy felhő is kidönthet. A második kötetét is a természettel való kapcsolat jellemzi. Egy villámlással, erdővel vagv akár a zöld színnel csodálatos érzéseket csal elő. Versei olyan érzelmi töltésűek, hogy fiataloknak, időseknek egyaránt sokat adnak. Biztos vagyok benne, hogy verseit mindenki szívesen olvassa, még ha nem is versértő. Aki végignézi köteteit, szinte meggyógyul, lelkiekben gazdagabbá válik, és ez nagyon jó, hiszen a társadalomnak lelkileg is egészséges emberekre van szüksége. Aki lelkileg beteg, az ugyanúgy nem tud dolgozni, mintha teslileg lenne beteg. Ezeknek a költeményeknek a hatására mások lesznek az emberek a családjukhoz, a barátaikhoz, megváltozik az egész életfelfogásuk. Szóval csodálatosak a versei, ezért dicsérem őt, és szeretnék még sokat szavalni tőle.

Hol adta már elő Hegedűs Béla verseit?

- Elég sok helyen. Például Budapesten a Láng Művelődési Központban, Beregfürdőn, Dévaványán a világtalálkozón: nem egy-két, de 4-5 ezer ember előtt, és boldogok voltak, hogy hallhatták. A világtalálkozón volt, aki odajött hozzám, és azt mondta, hogy sikerült őt jól megríkatnom.

Csak Magyarországon mondta a verseit?

- Nem. Külföldön is mondtam. Espelkampban. Csodálatos volt!

- Magyarok és németek is voltak az előadáson, és nem csak a magyarok élvezték, hanem a németek is. És nem vártak a tolmács fordítására, mert már a magyar szövegből megérezték a vers csodálatos szívhez, szóló üzenetét. Ajándékul hagytunk is az espelkampi városházán Hegedűs Béla verseiből.

Már nyomdában van a költő harmadik kötete.

- Igen. Nagyon várom, és szeretném azt is minél szélesebb körben terjeszteni, mert biztos vagyok benne, hogy bárhol mondjuk a versét, mindenki megszereti és megérti, mert ő mindenki költője.

A beszélgetés óta már megjelent Hegedűs Béla Még nem mondom el című harmadik kötete. Április 11-én, a költészet napján mutatják be Kecskeméten egy kis ünnepség keretében. A szavalók közölt ott lesz Tóth Feri bácsi is.

Szigeti Márta



1. kötet

Versek

Cikkek